Jelenlegi hely

Esélyegyenlőségi Nap

Kedves Érdeklődők!

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja és a Lelkierő Egyesület hagyományosan, immár IX. alkalommal, ebben a szemeszterben is megrendezi a XIV. Mentálhigiénés Egyetemi Napok keretében az Esélyegyenlőségi Napot 2016. december 6-án (kedden) 10:00 és 14:00 óra között a Debreceni Egyetem Főépületében, a Díszudvarban (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Ezen a napon a játékosságé a főszerep. A program érzékenyíti a résztvevőket a fogyatékossággal élő embertársaik mindennapi problémái iránt, és hangsúlyozza az esélyegyenlőség fontosságát. Az esélyegyenlőség jegyében kérjük, hogy törekedjenek a minél színesebb csoportalkotásra. A játékos vetélkedő során saját tapasztalatot, benyomást szerezhetnek a speciális szükségletű embertársaik mindennapjairól.

3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik 10 állomáson, különböző ügyességi feladatokon vesznek részt, 60-90 perc alatt, amit 13:30 óráig kell teljesíteniük. A csapatverseny értékes ajándékokért folyik.

Várjuk minden érdeklődő jelentkezését 2016. december 5. (hétfőn) 16 óráig!

A DEMEK és Lelkierő Egyesület munkatársai